Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A japán harcművészetek

2011.09.25

A hagyományos japán harcművészetek esetében nem a látványos győzelem a fontos, hanem a bátorság, a rátermettség, a harcmodor, melyet a következő generációknak át kell adni. Célja nem a siker elérése, hanem a megfelelő út  megtalálása, saját gyengeségeink felismerése és kijavítása.

A hagyományos japán harcművészetek esetében nem a látványos győzelem a fontos, hanem a bátorság, a rátermettség, a harcmodor, melyet a következő generációknak át kell adni. Célja nem a siker elérése, hanem a megfelelő út  megtalálása, saját gyengeségeink felismerése és kijavítása.Ezt  fejezi ki a 武道 budó szó is, melynek első szótagja, a bu 武 lábnyomot, bátorságot, katonáskodást jelent, az utána következő dó 道  jelentését már megmagyaráztuk:út, módszer, életmód. A budó tehát nem sport vagy pusztán a gyilkolás művészete, hanem a lét kérdéseit kutató művészeti tevékenység.

 

A BUDÓ KIALAKULÁSA

A mai budó a busik, a katonák harci művészetéből alakult ki.A háborús korokban nagy jelentősége volt a harci hatékonyságnak, de emellett a belső Út  tudata már akkor is általános volt. A busik becsületkódexe, a busidó (a katonák útja) több forrásból is merített. Ilyenek voltak a zen-buddhizmus, a sintó vallás és a konfucianizmus. Gyakorlása a 12.századtól vált általánossá, de írásos összefoglalása jóval későbbre tehető:1615-ben  dolgozták ki lényeges elveit. Ebben a munkában olyan személyiségek vettek részt, mint pl. Jamaga Szoko. Mijamoto Muszasi vagy talán a legismertebb mű, a Hagakure szerzője, Jamamoto Cunetomo.

Az általánosan elfogadott és gyakorolt alapelvek a következők voltak:

  • egyenes jellem, igazságosság
  • bátorság és a kitartás szelleme
  • jóindulat, együttérzés
  • udvariasság
  • igazmondás és általános őszinteség
  • becsület
  • a hűség kötelme
  • önuralom
  • nyíltság, a lelki nyitottság, amely japánul:makoto
  • bolcsesség, amelyet japánul így mondanak:csi
  • kötelességérzet, mely oly fontos a japánokak:giri

állandó készenlét a halálra:az öngyilkosságnak e különös módja, a hasfelmetszés Japánban terjedt el, magyarul harakirinek nevezik, de ez japánul így hangzik:szeppuku.

 

A busik által gyakorolt harcművészetek 18 alapvető harci formája volt, japánul:bugei dzsúhappan:

1. kjúdó (íjászat)

2.kendó (kardvívás)

3.dzsúkendó (lándzsavívás)

4.badzsucu  (lovaglás)

5.javara (a dzsúdó őse)

6. úszás

7. iaidó (kardránrás)

8. suriken (dobócsillag)

9. tűköpés

10. nindzsucu (az átváltozás rejtőzés művészete)

11. ágyúkezelés

12. tőrvívás

13. naginatadó (alabárdvívás)

14. láncos sarló

15. dzsodó (botvívás)

16. dzsitte (lefegyverzés villás bottal)

17. modzsiri (lefegyverzés szeges dorongal)

18. gúzsbakötés

A Tokugavai  sógunátus (1603-1868) létrejöttével véget értek a véres belháborúk. A súly elkezdett áttolódni a harci művészetek gyakorlásának benső, lelki-szellemi aspektusára.Ez természetesen nem jelentette a gyakorlás keménységének csökkenését,csupán a módszerek némi módosulását hozta magával. A védőfelszerelés elterjedésével gyakoribbakká váltak a párbajok és a mérkőzések(ebben az időszakban a budó még elsősorban a kendót, a kardvívást jelentette.). Ettől kezdve szabályozták a párbajok körülményeit, a védőfelszerelések használatát. Gyakorlóteremben, japánul dodzsó-ban gyakoroltak.

A budó ma gyakorolt formáiról általánosságban elmondható, hogy meghatározott etikett szabályok, japánul rei kíséretében, meghatározott helyen, japánul dozsó és öltözékében, japánul:dogi űzik.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.